Műtéti fúrósablonok 3D nyomtatása

A fúrósablon használatának előnyei ma már közismertek, talán a legfontosabb, hogy a megfelelően előkészített betegek esetében az operációra fordított idő csökken, emellett természetesen nagyon fontos, hogy a fúrósablon használatával biztonságosan fúrhatjuk az implantátumok helyét, elkerülve az idegcsatornákat, és olyan helyekre tervezhetjük be a szükséges implantátumot, ahol a megfelelő csont-állomány is rendelkezésre áll.

A képen egy olyan fogatlan beteg implantátumainak befúrásához használható fúrósablon látható, amelynek két különálló rögzítő csavarja is van, így a fúrósablont az operáció alatt nem kell külön kézzel rögzíteni. A fúrósablonba a szokásos 2.2 mm átmérőjű pilot-furatok fúrásához használható titánperselyek kerültek rögzítésre.

A korszerű Objet háromdimenziós nyomtatás fogászati alkalmazásainak széles köre áll ma már a fogászat rendelkezésére, az gyors, termelékeny és egyben pontos eljárásával a fogorvosok és a fogtechnikusok munkáját nagyban megkönnyíti. Természetesen a 3D nyomtatók nem helyettesítik az ember kreativitását, tapasztalatait és tudását, de kiválóan használhatók a meglévő folyamatok gyorsítására, egyes műveletek hatékonyabb elvégzésére és ezáltal a gyorsabb profitszerzésre.

Az Objet eljárás szolgáltatásként is igénybe vehető a VARINEX Zrt-nél, illetve az Objet nyomtatók megvásárlásával Önök közvetlenül is élvezhetik a 3D nyomtatás kézzelfogható előnyeit.

 

Kapcsolattartó:

Falk György
stratégiai igazgató
az igazgatóság elnöke
+36 1 273 3403
+36 1 432 0249
falk@varinex.hu